Prológus

Nem akartam, hogy ez történjen. Nem akartam. Bárki bármit mondjon. Én csak szeretni akartam, és semmi többet. Nem kértem olyan sokat, de ez a kevés is lehetetlennek bizonyult. Azt hittem könnyebb lesz a felejtés, hittem, hogy bele sem fogok szeretni. Tudtam mit vállalok, de mégsem tudtam ellene tenni. Szégyen. Közel engedtem magamhoz, és én tudtam, hogy egyszer ez történik. Egyedül maradtam, család, barátok, és a szerelmem nélkül. Mikor vált minden ilyen zavarossá? Mikor bomlottak össze a finoman felépített terveink? Lehet csak én hittem gondosan felépítettnek az egészet. Mint egy jól eljátszott színdarab, olyan volt a miénk is. Mint egy hamis Rómeó és Júlia mű. Most is hallom a barátaim féltő hangját: csak fájdalom vár rád. Nem tudtam, illetve nem is akartam hinni nekik. Azt hittem csak a dicsőségemre fáj a foguk, hogy nekik is csak az én boldogságom kell, semmi más. Most már látom… igazuk volt. És most én vagyok az, aki mindent elcseszett, egy ember miatt. Egy ember, aki a világot jelentette nekem, egy ember, akiért mindent képes lettem volna feladni, de ő már értem nem. Szerettem. Hittem. De már késő belátni az ostoba hibámat. Tovább kell lépnem rajta, és kész. De még sem tudok nemet mondani, akárhogy próbálkozom nem sikerül elfelejtenem. A napok összefolynak az estével. Mint, ahogy a szívemben a keserűség a magánnyal. A szívem az eszem ellen megy, és a testem pedig a kettő között stagnál. Egy érzelmektől megfojtott lélekhordozó. Szüntelen remélek, hogy visszatér egyszer, hogy újra a csókjai fogják égetni az ajkam, hogy ujjait az oldalamon érzem majd egyszer. Kábult vagyok. Mindenhol őt érzem, a házban, a kertben, az utcákon.  Látnom kell egyszer még, muszáj lesz. Nem tűnhet el. Mert tudom: az ő élete az enyém nélkül nem ér semmit, és az én életem őnélküle teljesen reménytelen. Ezért még egyszer visszakapom őt. Talán csak pár percre, órára, napra. De visszakapom. Ennek így kell lenni, így kell történnie. És kész. Még utoljára szüksége lesz rám. És úgy érzem nekem is rá. A kérdés csak annyi, hogy mikor és hol. De az a nap más lesz. Nem fogom feladni.