Nem
akartam, hogy ez történjen. Nem akartam. Bárki bármit mondjon. Én csak szeretni
akartam, és semmi többet. Nem kértem olyan sokat, de ez a kevés is
lehetetlennek bizonyult. Azt hittem könnyebb lesz a felejtés, hittem, hogy bele
sem fogok szeretni. Tudtam mit vállalok, de mégsem tudtam ellene tenni.
Szégyen. Közel engedtem magamhoz, és én tudtam, hogy egyszer ez történik.
Egyedül maradtam, család, barátok, és a szerelmem nélkül. Mikor vált minden
ilyen zavarossá? Mikor bomlottak össze a finoman felépített terveink? Lehet
csak én hittem gondosan felépítettnek az egészet. Mint egy jól eljátszott
színdarab, olyan volt a miénk is. Mint egy hamis Rómeó és Júlia mű. Most is
hallom a barátaim féltő hangját: csak fájdalom vár rád. Nem tudtam, illetve nem
is akartam hinni nekik. Azt hittem csak a dicsőségemre fáj a foguk, hogy nekik
is csak az én boldogságom kell, semmi más. Most már látom… igazuk volt. És most
én vagyok az, aki mindent elcseszett, egy ember miatt. Egy ember, aki a világot
jelentette nekem, egy ember, akiért mindent képes lettem volna feladni, de ő
már értem nem. Szerettem. Hittem. De már késő belátni az ostoba hibámat. Tovább
kell lépnem rajta, és kész. De még sem tudok nemet mondani, akárhogy próbálkozom
nem sikerül elfelejtenem. A napok összefolynak az estével. Mint, ahogy a
szívemben a keserűség a magánnyal. A szívem az eszem ellen megy, és a testem
pedig a kettő között stagnál. Egy érzelmektől megfojtott lélekhordozó.
Szüntelen remélek, hogy visszatér egyszer, hogy újra a csókjai fogják égetni az
ajkam, hogy ujjait az oldalamon érzem majd egyszer. Kábult vagyok. Mindenhol őt
érzem, a házban, a kertben, az utcákon.
Látnom kell egyszer még, muszáj lesz. Nem tűnhet el. Mert tudom: az ő
élete az enyém nélkül nem ér semmit, és az én életem őnélküle teljesen reménytelen.
Ezért még egyszer visszakapom őt. Talán csak pár percre, órára, napra. De
visszakapom. Ennek így kell lenni, így kell történnie. És kész. Még utoljára
szüksége lesz rám. És úgy érzem nekem is rá. A kérdés csak annyi, hogy mikor és
hol. De az a nap más lesz. Nem fogom feladni.
Szia!
VálaszTörlésElőítélettel jövök most, mert ki nem állhatom a jelen idős történeteket, valamiért idegesít engem ez a jelen idő. Azonban erőt veszek magamon és lehetőséget adok magamnak és a történetnek is, szóval vágjunk is bele...
Az első két sorban háromszor szerepel az 'akartam' szó.
"Azt hittem könnyebb lesz a felejtés..." A hittem szó után kell egy vessző, mert utána van egy 'kihagyott hogy', ezt jobban nem tudom elmagyarázni. :D "Tudtam mit vállalok..." A tudtam után is kell vessző, ugyanaz a helyzet, mint az előbb. Az ilyenekre figyelj a továbbiakban, előfordult még.
Próbálj meg figyelni a szóismétlésekre, eléggé gyakoriak. Illetve azt vettem még észre, hogy nagyon rövidek a mondataid. Én értem, hogy néha szükség van rá, de egy idő után zavaról.
Érdekes történetnek indul, jó a helyesírásod, majd olvasom tovább. :) Úgy érzem, le tudom majd küzdeni a jelen idővel kapcsolatos ellenszenvemet. :D Remélem tudtam segíteni.
xoxo B.-
Szia!
TörlésKöszönöm szépen a véleményt!
Örülök, hogy tetszik, Bonnie! És a többivel pedig megfogadom a véleményed! :)
xoxo T.-